Living in Paradise

Üdvözletemet küldöm mindenkinek Angliából.

Mielőtt valaki leszúrna, hogy ennyire el vagyok szállva a helytől, hogy egyenesen a Mennyországnak nevezem: hát az téved. Ugyanis a cím arra utal, hogy a Paradise Street-en lakom. Így mindjárt tisztább a kép, igaz? ;)

Habár lassan már hazafelé megyek, de eddig nem volt időm blogolgatni, ami szerintem jó jel. Mondjuk a délutánok többségét egyedül töltöttem, de vagy elfoglaltam magam valamivel (anime nézéssel ^^'), vagy Karolával jártuk a várost. Most már egész jól eltájékozódom a belvárosban, amiről meg kell említenem, hogy nagyon szép - mindenhol tipikus vörös téglás épületek vannak, és mind nagyon rendben van tartva. Úgy néznek ki, mint az angol filmekben a tipikus városok.

De ha egyetlen szóval kéne jellemeznem Angliát, akkor a keskeny szóra esne a választásom.

Valami szörnyű, hogy mennyire nincs hely ezen a helyen, pedig... az angolok is rajonganak annyira a szemét kajáért, amennyire az amerikaiak, úgyhogy elég szépen megtermett, terebélyes emberfajzatokkal is találkoztam már a keskeny járdákon, a keskeny zebrán, a keskeny buszmegállóban... ráadásul nagyon szeretnek mindennek a közepén menni, nehogy ki tudd kerülni őket :'D

Íme, egy gyönyörű példa: még a buszmegálló "ülőkéi" is csak fenéktámasztékok errefelé. Mondjuk mellette szóljon, hogy ezen nemigen alszik egy csöves sem.

Keskeny seggtámasz a keskeny buszmegállóban
- rajta egy keskeny Mesivel :'D

Ezek egyébként nem zavaróak, és gyorsan hozzájuk lehet szokni, de egy dolgot viszont nem tudok megszokni: a közlekedést. Folyton azon rettegek, hogy ha lelépek az útról, mikor csap el egy kocsi jobbról, amikor én balról számítok rá. Pedig hat éve voltam már Angliában az iskolával, de akkor még nem volt jogosítványom, és sokkal gyorsabban megszokta a szemem, hogy az autók a másik oldalon mennek, mint otthon - most, hogy már négy éve vezetek, valami rettenetes módon zavarban vagyok a fordított közlekedést illetően. És én még gondolkodtam azon, hogy leteszem a jobboldalas jogsit... ezt az ötletet örökre elvetem, mert valószínűleg az első kanyarban ripityára törném a kocsit~ :'D

Viszont, ha a megszokásnál tartunk, akkor a nyelvvel most már egész jól állok. Mikor ideértem, a felét nem értettem annak, amit a főbérlőnk beszélt... pedig én igyekeztem felkészíteni magam a brit akcentusra, néztem pár filmet, meg hasonlók, de... úgy néz ki, az közel sem volt elég. ^^' Mindennek a tetejébe többen megkérdezték, hogy amerikai vagyok-e, tehát ez a brit akcentusos dolog távolról sem jött be... xD De hát na, mit lehet tenni, amikor már általános iskolában is amerikai angolt tanított a tanárnő? Azt nem olyan könnyű csak úgy pikk-pakk átírni a fejemben~ :'D
De már elhatároztam, hogy jobban rá fogok feküdni a témára, és mivel otthon nincs munkám, ezért belekezdek valami brit sorozatba, hogy mire visszajövök ne kelljen újra elölről kezdenem a megszokást. Ha mázlim van, még ügyesebb is leszek, mint amilyen most vagyok, ami nagyon jó lenne, mert előfordulhat, hogy a megérkezésem után nem sokkal dolgoznom kell. Még semmi sem tutira biztos, de már beszéltem a főnök-jelöltemmel az idősek otthonában, ahová segédmunkásként felvenne, és ehhez nem kell más csak én meg a tb-számom, amire sajnos még várni kell, mire kiküldik, de tegnap már intézkedtem az ügyben Birminghamben. Majd arról is írok a következő bejegyzésben, de az ott történteket már nem zsúfolom be ide.

A munkára visszatérve: nem tudom, milyen lesz, abban viszont biztos vagyok, hogy fizikailag megterhelő - ami kicsit kínos, mert néha azt érzem, hogy egy tál puding fizikai erejének a szintjén állok... ^^' Persze ezt cáfolja, hogy a 24 és fél kilós bőröndömmel tök királyul elboldogultam idefelé, úgyhogy ennyire nem vagyok reménytelen, de már felírtam a To do list-emre, hogy bizony-bizony formába kell hozni a seggem, ha bírni akarom a menetet~ :P Még ha ezt a munkahelyet ott is hagyom, máshol is talpalni kell majd, szóval ez mindenféleképpen szükséges lépés. Különben se legyek már olyan, mint egy puding, fiatal vagyok én még ahhoz, hogy plöttyedt legyek. Még ha nem is vagyok, de nem is akarok az lenni. Azzal még vagy harminc-negyven évig ráérek :D

Van egy pár dolog azon a To do list-en, el se merem mondani mennyi minden, és hogy ezek mennyire különböznek egymástól. Nagyon nem fogok unatkozni otthon sem, elláttam magam elég feladattal. De én így szeretem az életet, ha zajlik, és ha egy mód van rá, jobb szeretem én magam eldönteni, mi történjen benne, mintsem hogy sodródjak az árral. Szeretem azt mondani magamról, hogy lusta vagyok, de ezt már sokszor bebizonyítottam, hogy ez valójában nem igaz. Lusta ember az, aki semmit sem akar csinálni - én nagyon sok dolgot akarok, csak ez nem mindig ugyanaz, mint amit csinálnom kéne. ^^' De nagyon szoktam igyekezni ilyen téren is. :'D

Összefoglalva a tapasztalataimat: szeretek itt lenni. Nem jobb, vagy rosszabb, mint otthon, de sokkal másabb. Az emberek kedvesebbek, és például a közutakon is kevesebb elmebeteg dudálást hallok, mint otthon, ami nagyon tetszik, mert az otthoni hajsza a létminimumért már nagyon stresszel, gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. De az is igaz, hogy az angolok nem tudnak főzni, úgy meg főleg nem, ahogy a magyarok. ;) Habár Mesi állítása szerint a főbérlőnk, Lynne tud, de a nagyja borzalmas szakács. Én ebben még nem vagyok jártas - ejnye-bejnye, de még a fish&chips-re sem kerítettem sort. De azt tudom, hogy tegnapelőtt főztem életemben először főttkukoricát, és Lynne azt mondta, hogy sokkal finomabb, mint az ő grillezett kukoricájuk. Sőt, a zsíros kenyérre, amit köztudottan csak a magyar ember bír elviselni, még arra is azt mondta, hogy finomnak hangzik. Ilyet én még külföldi ember szájából nem hallottam. :D

Sétatúra a város mellett Mesivel és Lynne-nel

Nos, röviden összefoglalva ennyit akartam mesélni az ittlétemről, leszámítva tegnapi a birminghami kiruccanást, azzal még tartozom.

Most pedig elköszönök, mert Karolával újabb sétára indulunk a városban. A napos ég legyen velünk, ugyanis eddig egy csepp eső sem esett, amióta itt vagyok, és ez így is maradhatna, amíg el nem megyek. Vicces, mert amikor hat éve jártam Angliában, akkor sem esett egy percig sem az eső. Lehet, hogy valami esőűző csodalény vagyok... vagy csak piszok mázlis. :D

Elköszönök, sziasztok!