Döcögős kezdet

2014.10.28.

Hosszú hiatus után végre újra jelentkezem.

Az igazság az, hogy nem volt kedvem blogolni az elmúlt másfél hónapban. Egy másik bloggal foglalkoztam, ami jelenleg jobban lekötött, ezt pedig addig bedugtam a fiókba. Különben sem történt annyi érdekesség, amiről heti szinten beszámolhattam volna, szóval nem igazán éreztem szükségét.

De most van mit mondanom. Jöttem helyzetjelenteni, mert hála a jó égnek, van, aki aggódik értem. ♥

Az elmúlt egy hét alatt felgyorsult az idő. A pakolás nagyon sok szabadidőmet felemésztette, rengeteget kellett agyalnom azon, hogy mi az, ami kelleni fog a távoli Angliában, és mi az, ami otthon maradhat - és mi az, amit jóanyám majd utánam postáz valamikor az elkövetkezendő hetekben egy naaaagy-nagy dobozban.

Végül nem bírtam ki, és összeszedtem a legszemélyesebb apróságaimat, amikre egyébként nem nagy szükségem van, de megnyugtat a jelenlétük. Fényképalbum, picike porfogó szobrocska, ésatöbbi. Plüsst is hoztam, egyszerűen van pár olyan plüssöm, ami bármilyen szobát otthonossá tud tenni számomra, és ennyire távol az otthonomtól szükségem van egy kis otthonos-érzésre. Hülyeség vagy nem, de rajtam ez segít.

A másik valószínűleg sokak szerinti hülyeség, hogy majdnem több könyvet hoztam, mint ruhát. Sőt, a nagy dobozomban is lesz pár könyv, de még rajzfüzet is. Lehet, hogy hülyeségnek gondoljátok, mert a könyvet nem lehet felvenni egy hideg téli napon, de én úgy közelítettem meg a kérdést, hogy ruhát itt is tudok venni, magyar nyelvű könyvet pedig nem. Én pedig rajongok annyira a magyar nyelvért, hogy ezt ne tudja semmilyen angol nyelvű kiadvány helyettesíteni. Sajnálom, ilyen vagyok: borzasztó hazafiatlan, és nem kötődöm az anyaföldemhez, de a magyar nyelvért ölni tudnék. Na bumm, ilyen idiótáknak is kell lenni a Földön.

A bőröndbe szórva a könyveim, amiket nem akartam otthon hagyni.
Csak megjegyzem, hogy a mappában is könyvek vannak. :'D

A bőröndbe pakolás művészetét egy magasabb szintre emeltem múlt hét pénteken. Meggyőződésem az a tény, hogy abba a bőröndbe még lehet pakolni, amit ráülés nélkül be tudsz zárni. Ez nem vet fel kérdést, ez így van. Aki nem hiszi, próbálja ki.

A mostani bőröndömnél is így jártam el, és láss csodát: annyi cuccot pakoltam bele, mint még soha. Ez egy közepes méretű bőrönd, amibe kb. húsz kilót lehet pakolni - na, most nekem sikerült ebbe is belenyomni huszonöt kilót, annyira betetriszeztem a dolgaim a legapróbb helyekre is. És mielőtt bárkiben fura kérdések merülnének fel: nem, nem csinálom össze magam egy huszonöt kilós bőröndtől. Nem mondom, hogy vígan cirkálok vele, de képes vagyok közlekedni egy ilyen böhömnagy tartozékkal is. Aki nem bír megmaradni a seggén és folyton utazna, az tanuljon meg bőröndöt cipelni is. ;)

A nagy utam végül október 25-én volt. Reggel nyolc-fél kilenc között indultunk a reptérre, hogy mindenre legyen bőven idő. Tíz után már ott voltunk, becsomagoltattuk a bőröndömet, hogy ne essen baja, aztán megvártuk a Mesi-féle delegációt. Csak Bella néni jött vele, és Cinti is volt olyan aranyos, hogy kikísérjen minket, úgyhogy őt innen is cuppantom megint. :)

A felszállás előtt történt némi probléma, ugyanis Mesinek nem volt beszállókártyája, csak repülőjegye. Nem, a kettő nem ugyanaz. Idefelé elfogadták a pdf formátumú repülőjegyet is neki, de visszafelé csak a kinyomtatott vagy digitális beszállókártya volt jó, amit voltak olyan kedvesek tizenháromezer "aprópénzért" kinyomtatni neki...~ Az, hogy a neten csak háromezret írtak, nem hatotta meg őket különösebben. Fizetsz, vagy integethetsz a járatodnak, amin rajta kéne ülnöd. Választhatsz.

Szóval, ha bárki repülni szeretne, nagyon alaposan nézzen meg mindent, és ha digitális beszállókártyát akar, akkor lehetőleg még előző nap csekkoljon be otthonról (mondjuk én egy hónappal előre becsekkoltam), mert ilyen csúfos vége lehet a dolognak. Szóval beszállókártya, nem repülőjegy.

Miután ezen a ronda közjátékon túlestünk jött a könnyes búcsú, aztán mehettünk a letapogatós ellenőrzésre. Mondjuk engem most nem tapogattak le, úgy néz ki, nagyon ügyesen öltöztem, mert a kapu sem csippantott be a nadrággombomra. Utána felöltöztünk, visszapakoltuk a cuccainkat a táskába, és egy rövid leülés után mehettünk is beszállni. Nem sok időt hagytak nekünk pihengetni meg szétnézni, így is elég hátul sikerült felszállnunk, és egy jófej csajszinak köszönhetjük, hogy sikerült egymás mellé ülnünk. De legalább sikerült.

Most jobban féltem, mint legelső alkalommal, mert mondhatni nem voltam a helyzet magaslatán egészségügyileg. Csütörtökön még az ügyeleten voltam, kaptam egy bitang antibiotikumot a legjobbkor érkező mandulagyulladásomra (úgy kell elképzelni, hogy nem ritka tünet, de még sikoltozni is lehet tőle... anyával visítva röhögtünk ezen. :'D). Felszálláskor és leszálláskor előfordulhat, hogy rosszul lesznek az emberek, eléggé meg tudja terhelni a szervezetet a nyomáskülönbség meg a stressz, erre én beültem oda alacsony vérnyomással, "begyógyszerezve", női bajokkal, folyamatosan beduguló orral, köhögési rohamokkal, és világi stresszel a költözésemet illetően... nem túl jó kilátások. Szóltam is Mesinek, hogy ha nagyokat sóhajtozok, vagy ütögetni kezdem a karját, akkor éppen ájulok és pofozzon fel, vagy csináljon velem valamit. Természetesen még vizem se volt, mert így is későn szálltunk fel, és nem volt idő bemenni a mosdóba. Szóval remek kilátásokkal indultam útnak, aminek az lett a vége, hogy nem történt semmi. Egyáltalán semmi. Amikor az embernek annyi baja van, hogy már nehéz számon tartania őket, akkor már nem történik semmi... xD Csak a fülem pattogott a lényomáskülönbségtől, de ennyi. Azért bármilyen nehezen is indult, legalább ebben az egyben meg lettem kímélve.
Habár - ha már a betegségeknél tartunk - hoztam magammal annyi gyógyszert (a bőröndömben és a hátizsákomban is), hogy attól féltem, kipakoltatják velem az egészet. De nem tehetek róla, nagyon utálok gyógyszert szedni, de vannak alkalmak, amikor csak az segít az elcseszett emésztésemen... próbálok nem igazi gyógyszert szedni, és inkább helyettesítem "gyógyhatású készítménnyel", ami talán egy fokkal természetesebb, mint a teljesen szintetikus gyógyszerek, de sajnos csak ezekkel a szarokkal vagyok képes túlélni. Aztán amint kitalálom, honnan tudnék gyógynövényeket szerezni, átállok arra.

Az úton egyébként nem történt semmi egetrengető dolog, de valamiért kerültünk a holland légtér felé - mi azt gyanítottuk, hogy a belga légtér fölött túl nagy volt a vihar, és a pilóta inkább tíz perccel tovább repült. Meg valamiért baromi sokáig tartott, míg leszálltunk, már vagy fél órával leérkezés előtt elkezdtünk ereszkedni... az is lehet, hogy több, mert már elég korán elkezdett pattogni a fülünk. Sebaj, leszálltunk, felváltottuk a pénzünket, aztán várakozás és tolongás nélkül sikerült hozzájutnunk a bőröndjeinkhez. Amikor legutóbb mentem mozdulni nem lehetett, és legalább húsz percet kellett várni, mire egyáltalán felbukkantak a budapesti csomagok, mert előtte valamelyik másik gép csomagjai keringtek újra és újra... Most nem volt ilyen, pikk-pakk megtaláltuk a cuccainkat, még rohangálni is tudtunk ott, ahol legutóbb olyan tolongás volt, mint valami koncerten.

Utána a buszra vártunk egy jó ideig, de a vonatra átszállásnál már nem volt sok időnk. Éppen csak megvettük a jegyet, és már mehettünk is a vonathoz, mert öt perc volt indulásig.

A vonaton teljesen leépítettük magunkat agyilag, már alig vártuk, hogy végre Rugby-be érjünk, de közben tartottunk is tőle, mert úgy két kilométeres bőröndtúra várt ránk... Mesi húsz kilós csodájával és az én huszonöt kilósommal kész élmény lett volna... Úgyhogy amint leszálltunk a vonatról arra a döntésre jutottunk, hogy egyikünk anyja sem hülyét nevelt, és egy ezresért hazahozattuk magunkat taxival~ :'D

A vicces rész akkor következett igazán, amikor ideértünk. Felnyitottuk a három bőröndöt, amiben a cuccaink voltak (a két mostanit, meg az én előzőmet), előkaptunk mindent, amire szükségünk volt aznap este, elmentünk bevásárolni, főztünk kaját, aztán feljöttünk, és masszív fejfájással fél tízkor békés álomra szenderültünk. Idejét sem tudom már, mikor feküdtem le utoljára fél tízkor... Majd csekély tizenegy óra alvás után felkeltünk, hogy egy egész napos takarítást eszközöljünk - bár a szobánk csak ma, három nappal érkezés után néz ki igazi szobának, ami eddig csak egy atomtámadás helyszínének nézett ki. Nem tökéletes, de elfogadható annyira, amennyire egy egy személyes szobát el lehet fogadni, amiben éppen ketten laknak. És végre már én sem bőröndből öltözködöm, hanem szekrényből, ez is haladás. Szóval nem panaszkodom, de azért jó lenne egy saját szoba. :'D

Azzal viszont sajnos egyelőre nem haladtunk semerre... nincs valami sok lakáshirdetés, ami van, azokból is a felénél nincs megadva telefonszám (ne kérdezzétek, én sem értem), ahol pedig van, ott basznak felvenni... Egy volt, aki felvette, de ő meg közölte, hogy már kiadta a szobát, csak fent felejtette a hirdetést. Szóval remek a helyzet, fogalmam sincs, hol fogok még lakni, de itt nem lesz jó hosszútávon. Még Mesi egyik munkatársában bízok, ő azt mondta, talán tud egy kiadó szobát a közelben az egyik ismerősénél, de még az sincs lezsírozva... lehet, hogy már az sem szabad. Úgyhogy nem tudom mi lesz, de megoldjuk. Olyan még nem volt, hogy sehogy se lett volna - hogy édesanyám szavaival éljek. Szóval valami úgyis lesz, ha pedig olyan albérletet sikerül találni, ami nem tetszik túlzottan, legalább lesz még egy motivációm, hogy mielőbb elmenjek Birminghambe. :'D

De ez csak az egyik bökkenő. A tb-számom a másik. Szeptember 11-én voltam a tb-interjún, ahol azt mondták, hogy maximum hat héten belül kiküldik a számomat. Ez a hat hét október 23-án lejárt - tb-m viszont nincs. Tegnap felhívtam őket, hogy mégis mi a nagyságos úristenért nincs még a postaládában a szám, mire a nő tök lazán beköpte, hogy "Ja, azt még nem generáltuk...". Mikor megkérdeztem, hogy mégis mi a halálért nem, akkor meglepődött - nem értem, miért -, és összebullshitelt nekem egy olyan agyfasz választ, hogy hát, túl sokan voltak akkor, amikor én is, ezért nincs kész. Ja, voltak ott rajtam kívül talán még hárman is... kész tömeg. De egyébként is: meghatároztak saját maguknak egy elég hosszú időtartamot egy nagyjából fél órás, vagy annál is rövidebb procedúrára, akkor mi a lószarért nem tartják magukat hozzá? Nem én mondtam nekik, hogy "De hat héten belül készen legyen ám, mert lesz nemulass!", hanem ők mondták, hogy max hat hét. Akkor az a hat hét ne nyolc meg tíz, meg akármennyi legyen, hanem kibaszottul hat!

Az a baj, hogy anélkül a szám nélkül semmit nem tudok csinálni... gyakorlatilag még most is turista vagyok, pedig dolgozni jöttem... Nem tudok bankszámlát nyitni, nem tudok telefonszámlát igényelni, nem tudok erkölcsi bizonyítványért folyamodni, nem tudok semmilyen hivatalos ügyet intézni, ami kéne ahhoz, hogy dolgozni tudjak! Ma találkoztam a főnökkel, kérdezte, hogy mikor tudok kezdeni, és meg nem tudtam jobbat mondani, csak azt, hogy leghalványabb fingom sincs, kérdezze a tb-irodában, hogy mit pöcsölnek ennyit egy számon.

Hihetetlen, komolyan... Annyira felbasz, mert így később tudok munkába állni, vagyis kevesebbet dolgozok, amiért kevesebb fizetést kapok, és baromira nem lesz elég arra a pénz, amire kellene. Persze, van még az előző munkahelyemről pénzem, meg anyáék kisegítenek, ha szükségem van rá, sőt Mesi is ad kölcsön, de attól még maga az ELV rettenetesen idegesít... És pont az volt a titkos félelemem, amit direkt nem mondtam el egyáltalán senkinek, hogy majd pont az enyémet felejtik el és nem csinálják meg. Erre mi történt? Pont az enyémet felejtették el és nem csinálták meg...

Tehát lényegében potyára utaztam ide szombaton...Mivel mondhatni részben azért is jöttem vissza most, mert naivan azt gondoltam, hogy a hat hét az tényleg hat hét - álmodj királylány.

Rugby School

Na, de nem keseredünk el, majd lesz belőlem is valami - ha más nem, elrettentő példa, szokták mondani. Bár remélem, az pont nem lesz. Viszont addig, amíg tb-szám híján semmit nem tudok kezdeni magammal, addig készülök a szombati Halloween bulira, ahová a jövendőbeli főnököm hívott meg. Úgy leszek "céges bulin", hogy még fel se vettek~ :'D

Mesikével nagyon szépek leszünk mindketten, már megtettük az első lépéseket a "hogyan tanuljunk meg minél undorítóbb műsebet csinálni" tanulási folyamaton, és én lettem az első áldozat. A remek, művér híján rúzzsal készült műsebemet már láthattátok, de az utána készült még remekebb képet, ami a leszedésekor készült, azt nem~ :P

A legelső próbálkozás

És az eltávolítása - aszonggya "Ó"! :D

Szóval így teltek eddig a napjaim - takarítással és trollkodással. A gépemet is tegnap délután tudtam először bekapcsolni, de akkor sem voltam képes semmi produktívat csinálni. Habár a biológiai órám mínusz két órában van, és még nagyon nem sikerült belerázódnom a dolgokba... egyébként is bajban vagyok mindig az idővel, de jelenleg csak azt tudom megkülönböztetni, hogy éjszaka van-e, vagy nappal. De majd belejövök. Karácsonyra biztosan~ :D

És Rugby-ben is van retro telefonfülke!
Habár használaton kívül, de van. :D

25-én pedig volt néhány oldalmegjelenítésem. Bárkinek is jutottam eszébe és nézett be ide, csókoltatom. :)