Visszatekintés

2015. 11. 10.

Nem kezdek bele annak a részletezésébe, hogy miért nem írtam ide potom kilenc hónapig. Nem írtam és kész. Nem is sajnálom, mert nem hiányzott. Ha nagyon hiányzott volna, akkor úgyis írok, de igazából az idő nagy részében még csak a fejemben sem fordult meg, hogy idetoljam a képem. :D

És igen, ez nem tölt el különösebb megbánással, annál inkább büszkeséggel. Nem tartozom elszámolással senkinek.

Az oka annak, hogy végül idemerészkedtem, hogy... nos, eltelt egy év azóta, hogy külföldre jöttem. Ez alatt az egy év alatt három helyen dolgoztam, két helyen laktam, és kétszer utaztam haza. Nem volt könnyű évem sem testileg, lelkileg, vagy éppen anyagilag - bár, ha választani kell, anyagilag álltam a legjobban mindvégig.
Gazdag nem vagyok, de az elmúlt hónapokban összespórolt pénzemből megtehettem azt, hogy vettem egy új szuper laptopot, egy "használt", ámde lényegében új telefont közel féláron, és még Londont is megjártam a szülinapomon egy éjszaka erejéig. Aki azt hiszi, hogy itt betegre keresem magam, az marha nagyot téved, ugyanis itt is minimálbérért dolgozom, ahogy otthon tenném - csak az itteni minimálbérből fenn tudom tartani magam, és tudok költeni a hóbortjaimra, míg otthon választanom kéne a kettő közül, mert az éhbér nem sokra elég. Viszont már azért is megérte kijönni, hogy bűntudat nélkül, szülőktől kéregetés nélkül oda tegyem a saját erőből megkeresett pénzem, ahová akarom. Igen, nem vagyok gazdag, talán harminc évesen sem leszek gazdag, talán házam vagy autóm sem lesz... de mit is érdekel az engem, amíg van pénzem utazni és jól érezni magam? Mások a prioritásaim, ennyi az egész.

A testi oldalon dolgozom, fél éve edzőteremben nyúzom magam, és azóta is állítom, hogy előbb-utóbb ninja lesz belőlem. :D Miért is ne lehetne? Az életcéljaim leporellóján már ez is igazán elfér. :D

A lelki dolgaimhoz pedig senkinek semmi köze, köszönik szépen.

Az elmúlt kilenc hónapban sok mindent átéltem, sok helyen jártam, sok dolgot tapasztaltam, amik sokat fejlesztettek a személyiségemen, és valamilyen módon az a sok szar, amit kaptam az élettől hozzájárult ahhoz, hogy közelebb kerüljek ahhoz az önmagamhoz, akit pár éve magam mögött hagytam. Nem, nem lettem jobb ember, csupán megállítottam annak a folyamatát, hogy rosszabb vagy épp üresebb ember legyek, amire büszke vagyok, mert nem egyszerű dolog beismerni saját magadnak, ha valamit rosszul csinálsz, főleg, ha éppen azt a valamit, amit a legjobban szeretsz, vagy éppen szerettél önmagadban. Amikor azt a részedet próbálja kitépkedni belőled az élet, ami a legjobban fáj, azt nem könnyű visszafordítani, majd visszavarrni a helyére, és nem kevésbé fájdalmas - és még abban sem lehetsz biztos, hogy az a megtépázott részed ugyanúgy fog-e működni, ahogy fénykorában. De ha meg sem próbálom, sosem tudom meg.

Azt, hogy most éppen melyik részemről beszélek, nem fogom megosztani. Elég embernek elmondtam már, elég sokan tudják ahhoz, hogy ne érezzem egyedül magam a kis lelki vackomban a problémáimmal, de nem fogom ennél bővebben mindenkinek a tudtára adni. Az én problémáim, nyilván vannak sokan, akik örülnek annak, hogy vannak ilyenjeim, de azoknak az embereknek pedig üzenem, hogy "Neked is vannak problémáid, köcsög, nézzél inkább tükörbe!". ;) Akkor köszörüld rajtam a nyelved, amikor majd megoldom őket.

*ultimate middlefinger*

Na, hát azt kell mondanom, hogy ezt a bejegyzést nem éppen úgy indítottam, ahogy elterveztem...

Lehet, hogy jobb is, ha nem folytatom.

Talán majd legközelebb...

Addig is ölelek, puszilok mindenkit, aki megérdemli. :)