Hiperboldog Karácsony~

2014. 12. 23.

Rövid bejegyzés lesz, és talán senkit sem érdekel, de kiteszem ide, mert talán valakit mégis. Mindegy, valahol ki kell adnom, mert hiába nem esik jól beszélnem róla, attól még folyamatosan ezen kattog az agyam, tehát nem tudom semmibe venni. Jelenleg, ezekben a napokban, hetekben, ez az életem. Remélem, hamar vége lesz, mást nem tudok.

Szóval bemásolom, amit barátnőmnek írtam.

Mára eljutottam abba az állapotba, amikor azt tudom mondani, hogy: leszarom. Holnap karácsony, és egyáltalán nincs karácsony hangulatom? Leszarom. Nincs normális munkám? Leszarom. Még mindig nem tudok költözni...? Leszarom. Mit tudok csinálni vele? A karácsony jelenleg éppenséggel csak egy puccos nagy nyűg, ami pontosan abban hátráltat, hogy munkahelyem és saját albérletem legyen a szobatársammal.

Mindenhol leállás van, mindenki belustult hetekkel ezelőtt, mondván, hogy mindjárt karácsony, minek dolgozni, én meg szoroskodok Mesivel ebben a lyuknyi szobában vagy hat jó nagy bőröndnyi cuccal, közben elviselem a főbérlő fiának idegesítő jelenlétét és rossz atmoszféráját, a főbérlő random vendégeit, meg a rohadt hideget, mert se a fal, se az ablak nem szigetel. Az ajtót lökdösi a szél napok óta... mert hogy az ajtó sem zár, csak ha be van kulcsolva. Nem egy kacsalábon forgó palota, annyi szent.

A munkahelyemről kiléptem potom három hét után, mert a főnök megpróbált kiutáltatni engem onnan... utána elmentem részmunkaidőben gyerekekre vigyázni meg takarítani, ahol hisztirohamot kapott a főnök, és már azt is megkérdőjelezi, hogy én egyáltalán takarítottam... az indok: minden ott van, ahol legutóbb volt. Nem tudom, mit várt, hogy majd átrendezem a lakását, amíg ő nyaral? Persze, hogy mindent oda teszek vissza, ahonnan felvettem, sőt, azért megyek oda takarítani, hogy ne disznóólat hagyjak magam után, de neki ez se felelt meg. Úgyhogy onnan is sürgősen kilépek, aztán mehetek a harmadik helyre, egy újabb otthonba, ahol talán már nem fogják elhíresztelni rólam, hogy leszbikus vagyok, vagy hogy nem csinálok semmit... Pedig mindkét helyen megpróbáltam, tényleg igyekeztem, de az elsőt elvi okokból hagytam ott (meg hogy Mesit ne rúgják ki onnan miattam), a másik meg egyszerűen szarba se néznek, meg a hátam mögött üzenget Karolának (ő ajánlotta a második munkámat), hogy szerinte szarul csinálom a munkám, ahelyett, hogy megkért volna, hogy csináljam meg megint, mert neki úgy nem tetszik. Nagyon érett viselkedés, tényleg.

Az albérlettel is ki van már mindenem. Eddig azért vártunk, mert a főbérlő épp vette a lakást, de most már megvette az övé, úgyhogy nem tudom, mire várunk, de a december 10-ből elég gyorsan az lett, hogy "hát, idén már tuti nem fogtok tudni költözni..." Sebaj, talán a január 10 összejön... És amellé, hogy dupláját várunk, még az ár is a duplája lett annak, amit az elején mondtak... Mi meg azért mentünk oda, mert meglepően olcsó lakás a többihez képest.

Szóval eléggé tele van a tököm. Mindemellé még le is betegedtem, és esz a fene, hogy még munkám sincs, tehát haza is tudtam volna menni karácsonyra, de nem tudok, mert nincs pénzem hazautazni... Örülök, ha a rohadt lakás felét kifizetem, bebútorozom, és még nem halok éhen januárban. Szóval remek a helyzet, mondhatom... :'D Már eljutottam arra a szintre, hogy kínomban nevetek rajta. Anyával napi szinten beszélek, hogy megnyugtasson, hogy igen, nem csak nekem ilyen szar, másnak is nagyon nehezen akar beindulni az élet, de talán majd jobb lesz. Legyen igaza.

Nos, mondtam én, hogy valószínűleg nem fog érdekelni, de ez a blog nem csak arra van, hogy a szép és jó  dolgokat osszam meg, hanem arra is, hogy a rosszakat.

De, hogy ne csak a rosszról írjak...

Habár karácsonyi hangulatom nincs, karácsonyi ajándékom szerencsére van. Több is, és mind hasznos, és olyan dolgok, amiknek régóta örültem volna.

Az egyik egy hajcsavaró, aminek az a különlegessége (az árát leszámítva), hogy tényleg begöndöríti a hajam. Tudni kell a hajamról, hogy ritka hülye szerkezete van (habár az én fejemen nő, nem kell meglepődni).

Már a hajfestékkel is meggyűlik a baja, mert nekem színezővel kell festeni, ami 26-28 mosás alatt elvileg kijön a hajból. Az enyémben lazán benne marad két évig, a tartós hajfestéket viszont három hónap alatt nyomtalanul ledobja. Mindemellett kórosan egyenes, tehát akármit csinálok vele, nem marad hullámos. Kipróbáltam mindent. Tényleg mindent. Volt, hogy másfél órán keresztül gyilkoltam a hajam a hajvasalóval, és égettem bele a hajhabot, hogy tényleg úgy maradjon (erről a technikáról beszélek, csak drasztikusabb módszerekkel), de kb 4 óráig maradt benne még így is. Csak tönkretette a hajam, és amikor kidobta a hullámot, a sok habtól még baromi kócosnak is néztem ki...

Amit viszont most vettem, az más. Azt hiszem, kanadai termék, és húsz perc alatt úgy behullámosítja a hajam minden kence nélkül, hogy utána két napig tart, mire kilógja magát. Ráadásul öt év garancia van rá - a többi hajmütyürre tudod, mikor van öt év garancia... nekünk az autónkra volt annyi. Szóval megvettem, és ezt műveli a hajammal:

A másik dolog, amit anya küldött csomagban. NADRÁG! Kötött nadrág! *__* És jó meleg. :D Meg küldött egy halom telefontokot, pár konyhai cuccot, és elküldte az otthon hagyott szeretett akrilfestékeimet és ecseteimet. Szóval most már tudok festeni. :D Habár helyem nem sok van hozzá, de majd valahogy feltalálom magam. Amit bánok az az, hogy karácsonyra így már nem tudok eladni belőlük, de azért remélem, így is megvesznek párat ^^

 A harmadik dolgot pedig ma vettük közösen Mesivel a LIDL-ben. Már beszéltük korábban, hogy ő karácsonyra egy olajsütőt szeretne, én meg rizsfőzőt szándékoztam beszerezni valamikor, aztán ma megtaláltuk a lidliben ezt:

Kukta. Tud sütni, főzni, párolni, grillezni, melegen tartani, és olajsütőként is funkcionál, és mindezt nagyon barátságos áron teszi. Szóval mindkettőnk álma teljesült, és mindemellett egy csomó más dolgot is tudunk benne csinálni (mondjuk a rizsfőzés ebben egy kicsit bonyolultabb, mint egy valódi rizsfőzőben, de velem lehet alkudni). A fél konyhát kiváltja. :D

Szóval ennek nagyon örülök, mert így végre rendszeresen tudunk majd főtt kaját enni! ^^ A száraz kajából meg a félkész husiból kezd elegem lenni egy kicsit, és Pocak különben is nagyon kényes, ha kajáról van szó, úgyhogy ez egy jó befektetés volt. :D Ma már kipróbáltuk, nem okozott csalódást, holnapután pedig én főzök benne kínai szószt meg rizst! :D Nyam-nyam.

És most ezzel búcsúzom, mert fél egy van, és ha tovább írom, megint bedepizek, mint az elején. :'D

Szóval boldog karácsonyt, remélem, hogy mindenki, aki ezt olvassa hasonlóan hasznos ajándékokat kap majd, és hogy jól fogja magát érezni ezeken a napokon. ^^

Kib...szott December

2014. 12. 14.

Jó-jó, nem kell engem félteni, nem vesztem még el, de azért azt kijelenhetem, hogy nekem az idei december nem a karácsonyi hangulatról szól. Nagyon nem. Még akkor sem, ha az angolok az érkezésem pillanatától karácsony-lázban égnek.

Egyszerűen annyi minden történik, hogy nem tudok a karácsonyra koncentrálni.

Kezdjük a legelején.

Költözöm. Vagyis jobban mondva költöznék, ha végre szabad utam lenne abba a nyomorult albérletbe, amit már Mesivel lefoglaltunk. Nagyon szép, a többihez képest olcsó, és minden nagyon jó, de tekintetbe véve, hogy november végén még azt mondták, hogy december első felében költözhetünk... nos, tizennegyedike van, de mi még időpontot nem tudunk a költözésre. A lakás természetesen nincsen bebútorozva, azt nekünk kell elintézni, de a nyakunkon a karácsony, ami barátilag nézve is december második felében van - de bútort kéne szerezni, mert még ágyunk se lesz, és baromira nem szeretném itt tölteni az ünnepeket. Ebben a kis, nyomorult lyukban, amin ketten osztozunk most már lassacskán két hónapja... Rendet tartani egyszerűen képtelenség, mert akkor 0-24-ben takaríthatnánk, vagy pedig nem szabadna itt tartózkodnunk. Szó szerint addig van rend, amíg be nem tesszük a lábunkat, mert annyira nincs hely, hogy ha már leteszünk két dolgot, rendetlenség van. Persze én a ruháim felét használni sem tudom, mert dupla bőröndben vannak, mivel csak ott férnek el, a bőrönd meg be van suvasztva a szekrénybe, ahonnan elég kellemetlen kiszedni. Mindemellett megfagyunk, mert száz éve, amikor ez a ház épült, nem volt divat a hőszigetelés, a főbérlő meg spórolós... Habár nem tudom, mivel akar spórolni, mert a lámpa folyton ég, a zuhany alatt meg fél óráig állnak, de a fűtésen spórolunk. Nekem meg anyukám azt tanította, hogy amit nem költünk el fűtésre, azt elköltjük gyógyszerre... de hát mit érdekli ez a főbérlőt, nem ő veszi a gyógyszert, meg nem ő hallgatja már két hete Mesi köhögési rohamait, mert ebben a jégveremben nem bír meggyógyulni...

Úgyhogy a fasz kivan, már elnézést. A szoba kicsi, a főbérlő figyelmetlen, mert éppen pasija van, a főbérlő fia meg gyakorlatilag beköltözött a nappaliba, és folyton a neten lóg, ami miatt a mi szobánkban még a net is szar, amikor ő itt van. Nem mintha egyébként jó lenne, de amíg nincs itt, legalább működik valamennyire.

Szóval elegem van ebből a helyből meg az ingatlan irodából is, és kedden megyek be asztalt verni, hogy most már akkor vagy mondanak egy pontos költözhető dátumot a jövő hétre, vagy valakire ráborítom az asztalt. Velem ne szórakozzanak, nem azért fizettem ki egy kisebb vagyon foglalót meg közvetítői költséget, hogy még mindig itt nyomorogjak ebben a lyukban és még költözni se tudjak akkor, amikor ígérték. Szegény ember az, aki még ígérni se tud, mit ne mondjak... viszont ha nem tudnak mit mondani, én biztosan meg tudok ígérni nekik egy bírósági feljelentést lopás, és kövér nagy átbaszás címén. Mert az nem működik, hogy minket lassan három hete zaklat egy kibaszott referencia-cég, aki minden szart tudni akar rólunk, hogy honnan, mikor, mióta és mennyi pénzt keresünk és ezt bizonyítsuk, és még azt is mondjuk el, hogy korábban hol laktunk, mert nekik aztán kurva sok közük van hozzá - mi meg semmit nem kapunk cserébe. Még a főbérlőnk elérhetőségét sem, miközben a főbérlő mindent tud rólunk, mert még munkahelyi meg korábbi főbérlői referencia is kell, mert anélkül nem engednek költözni... Minket meg csak csitítgatnak, váratnak, miközben napról napra erősebb bennem az a meggyőződés, hogy egy fantom-főbérlőre várunk, a pénzünkön meg valaki repjegyet vett a családjának a karácsonyi nyaralásához.

Persze ne legyen igazam. Inkább derüljön ki itt ezen a blogon, hogy paranoiás vagyok, mintsem hogy tényleg igazam legyen, de jogom van gyanakodni, kifizettem a gyanakvásom árát.

Szóval ja. Jelenleg szar itt lenni - és időnként azt kívánom, hogy bár Amerikába mentem volna, ott még ha át is basznak, legalább helyenként meleg van.

De ezzel nincs vége... ó, dehogy. Túl egyszerű lenne.

Jelenleg épp munkát keresek, ugyanis a másikat ott hagytam. Mielőtt bárki a markába röhögne, hogy "haha, tudtam én, hogy nem fogja bírni azt a munkát" közölném, hogy nem a munka mibenléte miatt, vagy a munkatársaim miatt hagytam ott. Az ok mindösszesen a főnök, és az egyik nemkívánatos menedzser az egyik másik épületben, aki azt hiszi magáról, hogy valaki, mert a főnök az anyósa.

Van ezeknek egy szabályzatuk, ami állításuk szerint egyértelműen kimondja, hogy családtagok, barátok, legjobb barátok, nem dolgozhatnak egy műszakban. Állításuk szerint erre nekem már akkor felhívták a figyelmem, mielőtt elkezdtem dolgozni. Érdekes, én nem emlékszem rá, és fura, de Mesi sem. A mi oldalunkon álljon az a tény, hogy nem ez lett volna az első dolog, amit kötelezően tudnom kellett volna, révén benne van a munkahelyi szabályzatban, csak elfelejtették mondani nekem.

Mindezt félretéve, a főnökasszony menye, a Drágaságos Sam Tait már az előtt gyűlölt engem valamiért, mielőtt találkoztunk volna. Nem dolgoztam együtt vele, nem is akartak együtt dolgoztatni vele, ő valamiért mégis úgy érezte, hogy neki attól lesz jó, ha velem kibaszik. Mikor nem sikerült neki, mert a saját menedzsereim kiálltak értem, akkor gondolom behisztizett, és ő meg a főnökasszony ráállt arra a témára, hogy én és Mesi nem lehetünk egy műszakon. Hát ezzel igazából nem sokat tudtunk tenni, mert november utolsó hetén egy az egyben ugyanazokra a műszakokra voltunk beosztva, még szabadnapunk is ugyanakkor volt, majd amikor ez a főnökasszony fülébe jutott (mert a kicsi fiát odaküldte megnézni hozzánk), közölte, hogy vagy külön műszakban dolgozunk, vagy külön házban. Mikor bementem a menedzserünkhöz (ahhoz aki korábban kiállt értem), és mondtam neki, hogy ez bizony munkahelyi diszkrimináció, akkor rávágta, hogy nem. Ez nem az,  mert ez benne van valami állítólagos szabályzatban, amit sosem láttam, és nem is tartották fontosnak megmutatni... csak higgyem el. Úgyhogy mondtam, hogy oké, ha így áll a széna, akkor bizony én inkább kilépek, mert ez pont nem az a munkahely, ahol túljelentkezés van, és szerintem a cégnek nagyobb szüksége volt rám, mint nekem a cégre. Mint kiderült, ez igaz is, azóta néhány embernek plusz műszakot kellett vállalni, mert emberhiány van.

Persze, most majd biztosan megkapom, hogy hisztikirálynő vagyok, mert ennyi miatt otthagytam egy biztos állást. Na, gyerünk, halljam...

Arról persze eddig nem szólt a fáma, hogy időközben három másik munkalehetőség állt a küszöbön, az egyiket el is vállaltam, és még az otthonban fel sem mondtam, de a másik helyen már elkezdtem dolgozni. Nem vagyok hülye, nem hisztiből léptem ki. De már a kezdetektől fogva érződött, hogy valami nem stimmel a főnököknél, és amikor ez kibukott, tudtam, hogy később bele fognak ugatni abba, hogy mehetünk-e együtt szabadnapra (amit már egyébként is korlátoztak, mindössze egyszer engedték meg nekünk), aztán később nem mehettünk volna egyszerre szabadságra, meg semmire. Én meg pont az ilyen szarházi hozzáállás miatt hagytam ott Magyarországot. (Azt pedig már csak zárójelben említem meg, hogy mindemellett lassan az egész cég azt hiszi, hogy leszbikus pár vagyunk, amiért egy szobán osztozunk... de én csak ne érezzem diszkriminálva magam.) Ráadásul Mesinek eddig volt egy biztos helye ezen a munkahelyen, amit én nyilvánvalóan fenyegettem a puszta jelenlétemmel. Nem akartam, hogy rajtam múljon az ő munkahelye is. Hülye dolog, vagy nem hülye dolog, még mindig okosabb volt idejében kilépni, mint kivárni a szarkavarást.

Három hetet dolgoztam beteggondozóként. Na bumm, egyébként sem innen akartam nyugdíjba menni.

Szóval ha már munka, jelenleg két kisfiúra vigyázom reggel és este. A fiúk egyébként haláli aranyosak, nincsenek elkényeztetve, nem kell könyörögni nekik, hogy ezt meg ezt csinálják, vagy épp ne csinálják. Habár korán kell kelni, és messze laknak, szóval ez sem egy álommeló, de egy kis ideig szeretnék itt is megmaradni, közben pedig vállalni egy másik részmunkaidős állást, hogy legyen rendes fizetésem. Vagy ha találok egy teljes munkaidőset a közelben, akkor azt fogom csinálni. Majd még eldől, mi hogyan alakul.

Bár nem tagadom, örülnék már, ha végre január lenne... De kibírom. Nagylány vagyok, megoldom.