Üdv!
Igen, újra itt vagyok, ha nem is tovább, hát egy bejegyzés erejéig biztosan :D Nem haltam meg, bár túl sok életjelet nem adtam errefelé, és egyelőre temetési meghívóktól sem kell tartani. Vagyis hát bízom benne... :D
A héten volt egy bejegyzésem Facebookon, amiben közzé tettem, hogy nem kevesebb, mint három munkahelyem van egyszerre - ideiglenesen, persze. Igazából ezt szeretném egy kicsit bővebben kifejteni.
Az egyik a régi, jól ismert - és meglehetősen gyűlölt - idősotthon.
Tavaly február másodikán kezdtem ott dolgozni, tehát egy évet lehúztam ott, és bármilyen meglepő az első fél évben szerettem is - és igen, magát a munkát szerettem. Szóval aki eddig abban reménykedett, hogy én mint az elefántsont-toronyban nevelkedett, mindentől óvott kis hercegkisasszony kínok közt vergődve szenvedtem át a műszakjaimat, azt az önmaga érdekében óvatosan felszólítom, hogy keressen magának másik hülyét, akin köszörülheti a nyelvét. :)
Igen, szerettem az otthont. Ugyanis nem aszerint kell(ene) munkát vagy épp életstílust vállalnia az embernek, hogy miben nőtt fel, hanem aszerint, hogy milyen messzire van bátorsága elmenni, és hogy milyen embert akar magából kihozni az illető. Bár neveket nem tudok, és nem is akarnék mondani, de tisztában vagyok vele, hogy sokan hitték, hogy egy hétig sem fogom bírni az idősotthont, mert kényesnek meg finnyásnak lettem nevelve - állítólag. Az ilyeneknek, mint én vagyok, el kell menni irodára dolgozni, és kiskosztümben okoskodni, ha ért hozzá, ha nem - ha szereti, ha nem (és itt kérem, az irodán dolgozó ismerőseim ezt ne vegyék sértésnek). Az való az okosaknak, akik jó iskolába jártak, meg különben is mennyivel kényelmesebb az irodai munka, mint a fizikai, nem? Erre itt vagyok én, jó körülmények között nőttem fel, jó iskolába kerültem, majd megengedhettem magamnak, hogy olyan szakmát tanuljak potom két évig, amit csak addig használtam, amíg egy tetoválásra való pénzt össze nem szedtem.
Ja, el voltam kényeztetve gyerekként. Hogy jó vagy rossz értelemben, az marhára mindegy. Majd elköltöztem ide, ahol most is vagyok, és ugrottam egy fejest a mocsok munkák medencéjébe. Ja, így lettem ápoló. :D
Nem lep meg egyébként, hogy volt aki reménykedett, hogy majd beletörik a bicskám. Végül is valahol jogos... Csak én időközben eldöntöttem, hogy hiába volt a seggem alá rakva egy csomó minden, én azért mégis inkább az aljáról mászom meg a szamárlétrát.
Miért...?
Szeretek megdolgozni a saját sikereimért, azért. Nyilván sokkal kényelmesebb lett volna a szüleim pénzén elvégezni egy diplomát, amit utálok, de azért megpróbálok elhelyezkedni vele, majd potom negyven éven keresztül szidom a munkám, a főnököm, az egész világot, de nem lépek ki és kezdek másba, mert akkor a nulláról kell indítani.
Ez nem újjal mutogatás akart lenni, mielőtt bárki magára veszi, hanem csak átlag tendencia, meg úgy általában, amit belőlem mondjuk tíz évvel ezelőtt kinéztek volna.
Én ezt az aggályomat megelőzendő inkább gyakorlatot szerzek abban, hogy milyen a szamárlétra aljáról indulni. Én úgy gondolom, hogy az életben az egyik legnagyobb erény, ha tudja az ember, hogyan kell újrakezdeni, szóval ebben akarok fejlődni. Azt nem mondom, hogy most már jó vagyok benne, de éppen ezért kell tovább csinálnom. :)
Szóval igen, dolgoztam az otthonban, és először azért élveztem, mert új volt. Mikor túllendülem a kezdeti gyomorszorítós undoron, ami úgy két napig tartott, tanulni akartam. Aztán amikor kezdtem volna megunni, lett egy új kollégám, aki iránt volt egy kis fellángolásom, amiből végül nem lett semmi, de egy ideig boldogabban jártam miatta melóba. Aztán jött egy új főnök a régi helyett, és az egész kóceráj elkezdett fokozatosan veszíteni a színvonalából. Mikor elkezdtem ott dolgozni, még a városban az egyik legjobb volt, most, mikor eljöttem, már az egyik legrosszabbként tartják számon. Más szóval ennyire végzett jó munkát az új manager.
A fellángolás elmúlt, a stressz-szint nőtt, a lakók száma úgyszintén, míg az emberek fogytak. A műszakonkénti három-négy idegösszeomlás borítékolható volt, és mindeközben minden háztartáson megvolt az a néhány kurva idegesítő családtag, aki természetesnek vette, hogy az ő hozzátartozójával háromszor annyit fogunk foglalkozni, mint a többivel, engem pedig úgy dobáltak a hat különböző háztartás között, mint a zsonglőrök a labdákat. Hat szinten, összesen 70-75 bentlakó idős minden nyűgjét baját kellett volna kisujjból fütyülnöm, és az összes létező kollégámmal jó csapatot alkotnom. Nyilván ez lehetetlen - bár szó se róla, én újra meg újra megpróbáltam - pláne hogy a kollégáim fele szarik a csapatmunkára, mert azzal van elfoglalva, hogy mikor menjen ki cigizni, meg a managereknek segget nyalni. Te meg nyugodtan vigyed egyedül a műszakot, köcsög.
Hónapok óta a végtelenségig tele van a tököm az ottani munkamorállal és nyomással, de nem hagytam ott, mert kitűztem magam elé, hogy egy évet megcsinálok az egészségügyben / beteggondozásban. Kivettem hát az utolsó egy hét fizetett szabadságom, majd rá két hétre beadtam a felmondásom, és másnap már mentem is szórólapozni az önéletrajzommal a városba.
Mivel a kitűzött célom elértem, ezért már nem más otthonokba próbáltam bejutni. Az új cél, amit magam elé helyeztem, az a vendéglátás, de most időkötés nélkül. Minél tovább, annál jobb.
Első körben kávézókat, kisebb éttermeket céloztam be, na meg gondoltam bátorkodom egy kicsit, és még két hotelbe is beadtam, majd vártam, hogy hívjanak, amíg az egy hónap felmondási időmet töltöm.
Az első héten nem történt semmi. Kicsit ugyan elszontyolodtam, de telt az idő, úgyhogy a következő héten beadtam még néhány helyre, ami elsőre kevésbé volt kecsegtető, de még mindig éreztem benne potenciált. Így történt, hogy másnap visszahívott a manager a Subway-ből.
(Háttérinformáció: A Subway egy gyorsétterem, de nem olyan, mint a Meki, hogy műanyagot árulnak, hanem friss a kaja és laktat is, meg mindent, amit lehet helyben állítanak elő, a többit meg fagyasztják.)
Voltam állásinterjún, megcsináltam a két nap tréninget (ingyen, mert ennél a cégnél így megy), és lenyomtam három műszakot is, azokat már fizetésért. A munka nem lehetetlen, de sok mindenre kell egyszerre figyelni, viszont még a manager is megjegyezte, hogy milyen gyorsan tanulok, amit jó jelnek veszek. ^^ Mondjuk az ő érdeme is, mert nem csak dirigál, hanem tanít, és duruzsolja a fülembe a kassza mellől, hogy mit csináljak vagy kérdezzek a vendégtől.
Aztán múlt hét szombaton, éppen egy hete újabb telefonhívás érkezett, méghozzá az egyik hotelből. Behívtak állásinterjúra, meg is beszéltük az első próbaműszakom időpontját következő hét hétfőre, és elmondta a manager, hogy mik tartoznának a munkakörömbe. Lényegében pincérkedés, szobalánykodás, bár-munka és recepciózás, tehát minden egyben. Igen, kicsit összetettebb, mint egy gyorsétterem, éppen emiatt csábítóbb és ijesztőbb is.
Azért igyekszem nem félni tőle. Elég sokat tanultam az otthonban, főleg azt, hogyan kell gyorsan és hatékonyan dolgozni és közben nem nyűgni, mert dolgozni kell. Szerettek is miatta a munkatársaim... :D Amióta felmondtam meg igazi sztár lettem... olyan emberek tudták, hogy elmegyek, akiknek nem hogy nem mondtam, de hónapok óta nem dolgoztam velük együtt - ilyen volt az egyik csajszi, aki éppen jött dolgozni, amikor én már mentem ki az ajtón, és amint meglátott már rögtön kérdezte is, hogy "Na, ez volt az utolsó műszakod?". Én meg csak néztem, hogy ő ezt vajon honnan tudja - mert az oké, hogy hallotta, hogy lelépek, de hogy ennyire pontosan tudta, hogy melyik nap melyik műszak lesz az utolsó, az furcsa :'D Aztán sok sikert kívánt, mint sokan mások is, és mondta, hogy jó dolgozó voltam, úgyhogy biztosan megállom a helyem máshol más szakmában is. Ezt is hallottam jó sok embertől a napokban, úgyhogy nagyon remélem, hogy igazuk lesz :D
Egyelőre viszont nem választok oldalt, majd csak akkor ha már láttam mindkettőt, szóval adok még ennek a döntésnek néhány hetet. Lehet, hogy emiatt az adómmal meg fogom szívni, mert itt nem éri meg két munkahelyen dolgozni, mert túlságosan megemelkedik tőle az adó, de úgy gondolom, hogy a jó döntés érdekében ekkora áldozatot muszáj meghoznom.
Szóval egészen a mai napig ezek voltak a munkahelyeim, amiből már csak kettő van meg, hála a jó égnek :'D Így hát aki gondolja, csendben kívánjon nekem sok sikert, aki pedig nem gondolja... hát nekem úgy is jó.
Most pedig elmegyek a csajokkal megünnepelni Lana kisasszony születésnapját meg azt, hogy otthagytam az állásom! :D
Jó éjszakát!
